2018. májusa

✩ Diana Wright ✩

   Minden volt e az az ember, tárgy, vagy netalán elmélet, ami megszaporázza lépteinket? Mindenünk volt e az, amire azt hittük örökké a miénk maradhat? Zene, az volt a minden. A dó, ré, vagy a mi hangok, mik a fülünkbe táncolnak? Soha nem volt az, amit magamnak tudhattam volna, még a belőlük fakadó érzelmek sem. Sorok, amik a szerző rejtett érzelmeit tartalmazza, emlékek, amit elénk akar tárni. Bármely művész ezt teszi hangosan, olykor pedig oly némán, hogy ecsetet ragad, vagy saját kezeivel vetíti elénk. Zokogó szívük lassan meghasad fájdalmukban, összetörik őket millió darabra úgy, hogy ragasztószalaggal, idővel, illetve szeretettel sem lehet soha sem összerakni. Azonban a művészetnek is két arca van. Van a negatív, mit előbb vázoltam fel és van a pozitív, ami a boldogságukból fakad. Lehet ez szerelem, érdemjegy, védjegy, tárgyi kötődés, emlék, vagy csupán kedvtelés. Ily mélyen rejtőzik minden. Az emberi szív oly sötét, hogy titkokkal van tele, olykor pedig oly fényes, hogy taszítunk mindent vagy mindenkit.
   Más vagyok, mint a korombeli 21 éves fiatal lányok. Ők ilyenkor legtöbbször már jegyben járnak álmaik férfiával és csak habzsolják az életet, meg nagy valószínűséggel egymást. Ajándékokkal halmozzák el egymást, csókokat csennek egymástól, és az egyetemen az előadótermek ''padjai" alatt párjuk gatyájában matatnak. Tisztelet a kivételnek. Ezek ellenére, miket felsoroltam szerény személyem az egyetem helyett bezárkózik a szobájába több tucat vászonnal, ecsettel, festékkel és lefesti élete nagy problémáit. Mik, hogy is mondjam, nincsenek.
    ,,Alig töltöttem be a 19-et, de rá egy hétre jött az érettségi. Szokás szerint mindenki ekkor döbben rá, hogy semmit nem tud, majd parázik, hogy meghúzzák. Na, ilyenkor kell elővenni a pelenkát, hogy ne a gatyádba foss. Ellenben én ekkor is szartam az életre, és nem fogtam fel, hogy ezt véresen komolyan kellene venni,mert tanulás nélkül cseszhetem a művészeti egyetemet. Az írásbeliket sima liba volt megírni - mindegyik kettes lett -, így jöhettek a szóbelik, amik június utolsó fele volt. Nem fogom részletezni, mákom volt - szint úgy mindegyik kettes - a tanárok jóindulatával. Szóval a lényeg, megvan az érettségim, de nem a legfényesebb. Megvan az eszem mindegyikhez minimum a négyeshez, de úgy fogtam fel akkor, hogy ez csak egy szimpla dolgozat. Nem kellett volna, mert így, ezért nem vettek fel egyetemre, ahogy a rá elkövetkezendő másfél évben sem."
   Ez az oka annak, hogy a szüleim csalódtak bennem (Elsősorban nem, de nem ez a lényeg.), és ettől a ponttól kezdődően kellett valahogyan önállósodnom. Nem volt egy könnyű menet, hiszen a nulláról kellett kezdenem mindent, csupán három zsáknyi holmim volt. Ekkor ennyi volt az össz vagyonom, plusz az a 20.000￡[ejtsd: font] , amit köszönhettem annak, hogy egy festményemet sikerült eladni a művészeti piacon. Viszont ez is csak vak szerencse volt. Hiszen hiába próbálkoztam, egyetlen egy darab sem kelt el többé.